15. Fejezet

Taeyang

     Döbbenten néztem a képet, ami pár évvel ezelőtt készülhetett Dea-ről, miközben ő gondtalanul sétált egy városi kis utcán.

     Ez lehetetlen. Ő nem lehet Kim lánya! Ez csak valami félreértés lehet.

     ─ Az lehetetlen ─ csúszott ki a számon ez a mondat, mire mindenki felém fordult.

 ─ Mi van Taeyang? Hullasápadt lettél ─ röhögte el magát Ji Yong. A többiek is érdeklődve néztek engem, de nem tudtam megszólalni. Ez képtelenség.

     Aztán felnéztem társaimra, akiket már fiatal korom óta ismertem, és akik a legjobb barátaim voltak. Tudniuk kell, még akkor is, ha ennek következményei lesznek.

     Bárkinek hazudok, ha kell, de a legjobb barátaim előtt ez lehetetlenség. Basszus, nem tehetek mást!

     ─ Azt hiszem ─ nyögtem ki végül, majd T.O.P-ra néztem. ─, hogy már nem kell megismerkedned azzal a „Csaklánnyal”, Seung Hyun.

 ─ Azt... azt akarod mondani, hogy ezzel a lánnyal, Kim Son Jung gyerekével kavarsz? Te normális vagy? ─ meresztett felém nagy szemeket Ji Yong.

 ─ Mégis honnét tudtam volna, hogy ő az? ─ ordítottam rá, majd dühömben felálltam, és az ablakhoz sétáltam. Mögöttem a székem koppanását lehetett hallani, ahogy eldől a földön.

 ─ De azt mondtad, hogy még nem feküdtetek le, szóval nincs is olyan nagy probléma. Ha apuci megtudja, lehet, hogy pár törött bordával megúszod ─ okoskodott tovább Ji Yong, mire megpördültem, az asztalhoz ugrottam, átnyúltam a túloldalra, és galléron ragadtam az egyik legjobb barátomat.

 ─ Most nincs erőm a baromságaidhoz, Ji Yong. Szóval most az egyszer próbáld meg nem felbaszni az agyamat! ─ vicsorogtam rá.

 ─ Csak az igazat mondtam, Park ─ nézett mélyen a szemembe G-Dragon, és kezét az én kezemre tette, hogy erővel lefejtse magáról azt. „Park”. Csak akkor szólított így, ha legszívesebben kibelezett volna az adott pillanatban.

 ─ Fejezzétek be! Van így is elég bajunk. Nem kell még egy ─ vetett felénk szúrós pillantásokat T.O.P.

     Mindketten elengedtük egymást, és visszaültünk a helyünkre. Ez azonban nehezen ment nekem, ugyanis székem a földön hevert. Komótosan felállítottam és leültem rá.

 ─ Na, végre ─ bólintott egyet T.O.P. ─ Akkor kezdjük az elején; mégis mit keres itt ez a lány, ha Son Jung megszakította velük a kapcsolatot? Te mit tudsz, Taeyang? ─ állapodott meg Seung Hyun tekintete végül rajtam. Nagyot sóhajtottam, majd halkan válaszoltam. Nincs mit tenni. El kell mondanom, amit tudok, hacsak nem akarom, hogy Deat túszként használják Kim ellen.

 ─ Egy ösztöndíjprogrammal jött ide. Az anyja meghalt, de az apjáról még soha nem mesélt. Ami azt illeti, az anyja haláláról is csak tegnap szereztem tudomást ─ fűztem hozzá halkan. A többiek egy darabig csendben vártak, hátha még mondok valamit, de már nem volt mit. Rá kellett hát döbbennem, hogy Deavel a kapcsolatunk még nagyon kezdetleges, és tele van az ő részéről titkokkal, az enyémről pedig hazugságokkal. Legalábbis reméltem, hogy neki csak titkai vannak, és hogy semmiben sem hazudik. Remélem, hogy nem vagy Son Jung kéme.

 ─ Ennyi? ─ kérdezte végül Seungri. Válaszul csak bólintottam egyet.

 ─ Aigoo! Mit csináltok, mikor együtt vagytok? Mélyen néztek egymás szemébe, hátha kinő belőle egy tulipán, vagy mi? ─ rázta a fejét Daeusung rosszallóan, ám rögtön abbahagyta, mikor gyilkos szemekkel rá pillantottam.

 ─ A lány miért jött ide? Azon kívül, hogy ösztöndíjat kapott? ─ nézett rám Ji Yong.

 ─ Nem tudom ─ ráztam a fejem. Szememmel az asztalt pásztáztam.

 ─ Mi van, ha az apjával akart találkozni? Ha őt akarta megtalálni? ─ szólalt meg elgondolkodva Seungri. Mindenki odakapta a fejét, még én is. Ebben van valami. De ha csak találgatunk, abból semmi jó nem fog születni. ─ Gondoljatok bele; egy lány, akinek a szülei elválnak, majd apja hirtelen, minden ok nélkül megszakítja velük a kapcsolatot. Ezek után a lány anyja meghal, és a gyerek teljesen egyedül marad, szülők nélkül. Mit akarhatna hát jobban, minthogy egyetlen ─ még életben lévő ─ apját megtalálja?

 ─ És ha mégsem szakadt meg az apjával teljesen a kapcsolat? ─ szólalt meg T.O.P. Ettől féltem. ─ Mi van akkor, ha Son Jung egyszerűen csak észre vette, hogy Lee emberei a volt családjára szálltak, így Kim óvatosabban kezdte el kezelni a dolgokat. És mi van akkor, ha Kim Dea valójában egy kém? ─ nézett rám jelentőség teljesen Seung Hyun.

 ─ Nem. Ő nem lehet kém ─ ráztam a fejem hitetlenkedve, de még én sem hittem saját magamnak.

     Miért történik ez velem? Tegnap még minden olyan jó volt; ahogy átöleltem őt, és mélyen beszívtam rózsás illatát. Ahogy forrón csókoltam őt… Miért? Miért szerencsétlen az életem?

     Még én is tudtam, és éreztem is, hogy nagyon szánalmasan nézek ki, de nem tudtam ellene mit tenni. Gondolataim százával cikáztak a fejemben, és minél inkább próbáltam valamelyikre értelmes választ találni, csak annál több új elmélet született meg agyam minden apró kis fekete zugában.

 ─ Pont ugyanannyira lehet kém, mint amennyire te vagy egy maffia tagja, és vezetője ─ mondta T.O.P nyugodtan, ám hangján éreztem, hogy az ő fejében is éppen hatalmas legyek repkednek, amiket nem tud megállítani, vagy lecsapni. Aztán Seung Hyun nagyot sóhajtott, és a telefonjáért nyúlt. Csak azt ne!

 ─ Fel ne merd hívni! ─ álltam fel hirtelen, mire székem ismét a földön hemperegve végezte, de nem érdekelt. Ajkaimat összepréseltem, kezemet ökölbe szorítottam, hogy még véletlenül se szóljak, vagy üssek meggondolatlanul. Itt most nem a forrófejűségnek volt az ideje.

 ─ Sajnálom, Taeyang, de az Elnöknek tudnia kell róla. Különben mi isszuk meg a levét, ezt te is tudod. Nem szeretném, hogy úgy járjunk, mint akkor ─ nézett rám bocsánat kérően T.O.P, majd tárcsázni kezdte a számot, amitől még mi is rettegtünk. Azt a számot, aki miatt az életünk fenekestül felfordult és most ebben a teremben ültünk.

     Mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam, és higgadtan megszólaltam; már cseppet sem éreztem magam olyan élettel telinek, mint reggel, mikor felébredtem, és Dea, az én Deam mellettem feküdt.

 ─ Adjatok egy hetet. Egy hét, és kiderítem, hogy mi történt pontosan, és hogy mi van most.

     T.O.P keze megállt a tárcsázás közben, majd egy kis gondolkodás után végül megnyomott egy gombot. A készülék kijelzője elsötétedett.

 ─ Egy hét ─ bólintott határozottan Seung Hyun, mire megkönnyebbülten fellélegeztem. ─ Ha bizonyítani tudod, hogy semmi kapcsolata nincs Kim Son Junggal, akkor az Elnök egy betűt sem fog megkapni ezekből az iratokból. Legalábbis tőlünk nem ─ fűzte hozzá halkan, aztán folytatta. ─ De ha nem, akkor értesítenünk kell Kim Dearől, és azután már csak az ég tudja megmondani, hogy mi lesz a lány sorsa.

     Beleegyezésem jeléül csak bólintottam egyet határozottan, majd kiviharoztam a teremből; bíztam T.O.P-ban és a többiekben. Tudtam, hogy így vagy úgy, de nem fogják a ma elhangzottakat senkinek sem tovább adni.

*

     Dea szobájában kutakodtam, míg Min Kyung az összes kamerát beszerelte olyan helyekre, ahol még véletlenül sem lehetett őket észre venni; nagy szerencsémre nem volt itthon, anya pedig mélyen aludt odalent.

     Miután semmit sem találtam a szobában, Min Kyung pedig befejezte feladatát a ház többi része felé vettük az irányt, ahol még egy-két kamerát beszereltünk. Csak ez volt az egyetlen módja annak, hogy egy hét alatt kiderítsem mi is folyik itt valójában, és hogy megpróbáljam Deat megvédeni.

     Egyedül a nappaliba nem tudtunk tenni kamerákat, mart eomoni ott aludt, de az már nem is nagyon érdekelt; ha Dea ─ reménykedtem benne, hogy ne így legyen ─ mégis Son Jung kéme, akkor a dolgait biztos nem a nappaliban fogja intézni.

 ─ Taeyang? Mit keresel itt? ─ nézett rám eomoni fáradtan, mire az előszobából felé kaptam a fejem. Min Kyung is lejött a lépcsőn kezében egy dobozzal, amikben fél órával ezelőtt még kamerák foglaltak helyet, most viszont könyvek és pár CD.

 ─ Ne haragudj, anya, nem akartalak felébreszteni. Csak pár könyvért, meg CD-ért ugrottam be Min Kyunggal. Már megyünk is ─ mosolyogtam rá, aztán észrevettem a lábát, ami párnákkal volt felpolcolva, és egy vizes törülköző volt köré tekerve. Észre se vettem, hogy mi történt vele, annyira le voltam kötve azzal, hogy nyomozósdit játsszak. ─ Eomoni, mi történt a lábaddal? ─ léptem be a nappaliba és odasiettem a kanapéhoz.

 ─ Ó, semmi különös ─ legyintett, majd a vállam fölött társamra pillantott. ─ Szervusz, Min Kyung!

 ─ Üdvözlöm, ajumma! ─ hajolt meg tisztelet tudóan Min Kyung.

 ─ De anya, az egész lábad kék zöld folt ─ vettem le finoman a törülközőt a végtagról.

 ─ Jaj, holnapra el is múlik. Igaz, ma nagyon nehezen tudtam vele járni, ezért Dea vállalkozott arra, hogy elvigye apádnak az ebédet ─ mondta eomoni könnyeden, mire én felkaptam a fejem. Akkor ezek szerint Dea most az SK Group-ban van? De hát Son Jung is ott van! ─ Szóval nem kell aggódnod, holnapra kutya bajom lesz ─ mosolygott rám gyengéden anya. Mindezek ellenére most csak egy dolog zakatolt a fejemben; rögtön el kell hoznom onnan Deat.

 ─ Eomoni, ne haragudj, de most mennem kell. Este visszajövök, de egy fontos találkozóm lesz és… ─ pillantottam bocsánatkérően anyámra, ám ő csak megrázta a fejét.

 ─ Nyugodtan menj csak, fiam! Viszlát, Min Kyung!

 ─ Viszlát, ajumma! ─ hajolt meg ismét a legbizalmasabb emberem, és már ment is a kijárat irányába. Gyorsan én is elköszöntem eomonitól, és már mentem is ki a házból.

     Bepattantam a kocsiba, és rögtön mondtam az útirányt Min Kyungnak.

 ─ Az SK Group-hoz megyünk. És sietünk.

 ─ De uram ─ nézett rám a visszapillantóból Min Kyung. ─ az Kim Son Jung területén van. Biztos benne, hogy oda…

 ─ Igen ─ vágtam rá. ─ Na, indulás!

Dea

     Csak álltam a bajárat előtt pár méterrel, és a feliratot bámultam. Nézhettem volna akár a gyönyörű csillárt, ami a plafonról lógott, vagy a gyönyörű tájképeket, amik a falat borították, de esetleg a márványpadlót is, amin éppen idegesen álldogáltam, és vártam, hátha kinű alattam a fű. De sajnos semmi ilyesmi nem történt.

 ─ Elnézést! ─ került ki hátulról egy vadidegen férfi, aki elviharozva mellettem a lift felé vette az irányt. Hirtelen észbe kaptam, és rájöttem, hogy pont az útközepén állok.

     Gyorsan odamentem a portához, ahol egy kedves tekintetű, alacsony nő fogadott mosolyával, ami most cseppet sem volt megnyugtató.

 ─ Jó napot! Miben segíthetek?

 ─ Ööö… ─ Eddig nagyon bőbeszédű vagy. Csak így tovább, Dea. ─ Az ebédet hoztam Park Sang Hun titkár úrnak ─ emeltem fel a kezemben tartott ételhordódobozokat.

 ─ Ó, értem! A titkár úr a legfelső emeleten van, a 32-diken. Csak fel kell mennie a lifttel ─ mutatott a szállító alkalmatosság irányába.

     Nagyot sóhajtva megfordultam, és elindultam a lift irányába; pedig most sokkal szívesebben mentem volna lépcsővel.

     Ha találkozok is apával, ez túl hirtelen van. Nem, nem mehetek fel. És ha ő is ott van?

 ─ Elnézést ─ pördültem meg, és miután elkaptam a nő tekintetét rögtön hadarni kezdtem. ─ Nem tudná esetleg Ön felvinni, ha szépen megkérem? Csak azért, mert nagyon sietek, és amúgy is biztos eltévednék. Kérem! ─ néztem rá könyörgően, de ahogy elnéztem nem nagyon hatotta meg, inkább csak sajnálkozva ingatta a fejét.

 ─ Sajnálom, kisasszony, de ez nem lehetséges. Épp ebédidő van, és ilyenkor mindig kevesen vagyunk. Sajnálom, de nem hagyhatom itt a helyem ─ húzta el a száját.

 ─ Megértem ─ hajtottam le csalódottan a fejem. Lusta dög. ─ De nekem akkor is sietnem kell! Esetleg, ha itt hagynám, és később felvinné? Vagy esetleg ha felszólna Park úrnak, hogy jöjjön le érte? Egy kis sétának lehet, hogy örülne. ─ Ennél ostobábbakat már nem is tudtam volna összehordani szegény nőnek, akin egyre inkább az látszódott, hogy már nagyon elege van belőlem.

 ─ Most éppen egy fontos megbeszélés van, amin Park titkár úrnak is részt kell vennie. Ő sem ér rá. Nekem pedig hamarosan lejár a munkaidőm, szóval a másik lehetőség sem jöhet szóba. Elnézést, de azt hiszem, Önnek kell felvinnie az ebédet ─ Hogy olvadna ketté a gerinced!

 ─ Aish! De én sietek, hát nem érti? ─ emeltem fel kissé a hangom, mire páran felénk kapták a fejünket.

 ─ Segíthetek valamiben, kisasszony? ─ lépett mellém segítőkészen egy magas férfi. Fekete haja rendezett volt, fekete szemei pedig egyből megtalálták az enyémet. Tekintete az enyémbe vájt és érdeklődve kezdett el kutakodni barna íriszemben.

 ─ Do Jung Jo úr! ─ hajolt meg gyorsan a portás hölgy, akit legszívesebben Kínáig rugdostam volna.

 ─ Mi történt itt… ─ a férfi levette rólam a tekintetét, és a nő kitűzőjére pillantott. ─ … Jang Ji Jon?

 ─ Hát, uram az történt, hogy a hölgy… ─ vágott bele a történetbe a dolgozónő, de engem nem érdekelt. Sokkal inkább az előttem álló férfi. Jóval magasabb volt Taeyangnál, és a neve; Do Jung Jo. Mintha már hallottam volna valahol. ─ …És ez történt, uram ─ fejezte be mondandóját a nő.

 ─ Ennyi? Hát ezen könnyen segíthetünk! ─ mosolygott rám Do Jung Jo, aztán kikapta a kezemből a dobozokat. ─ Majd én felviszem őket, ha a hölgy ennyire siet, úgy is arra megyek.

 ─ Tényleg? ─ kérdeztem meglepetten.

 ─ Persze, hiszen siet. Nem?

 ─ Ó, de ─ kaptam észbe, bár igazából fogalmam se volt, hogy hova siessek. Felnéztem a férfira, és én is rámosolyogtam. ─  Köszönöm, uram!

 ─ Csak Jung Jo ─ jelentette ki a férfi, majd kezet nyújtott. Egy kicsit elgondolkodtam, majd kezet ráztam vele.

 ─ Kim Dea.

 ─ Örülök a találkozásnak ─ vigyorodott el még jobban Jung Jo, ám szemében valami érdekes csillogást véltem felfedezni. Egy győzelmi örömöt talán? ─  Most viszonz már menned kéne, nem gondolod, Dea?

 ─  Ó, de! Még egyszer köszönöm. Viszlát! ─  hajoltam meg kicsit a nő felé, majd Jung Johoz fordultam, és biccentettem felé egyet. ─  Szia!

 ─  Szia!

     Gyorsan kimentem az épületből, és mikor végre kiértem megkönnyebbülve lélegeztem fel. Soha nem gondoltam volna, hogy pont a vendéglátóm az egyik titkára az SK Group-nak, így azt sem mertem volna feltételezni, valaha is közelebb jutok apámhoz egy laptop képernyőnél. De most mégis itt álltam, az ő munkahelye előtt, de nem mertem semmit sem tenni.

     Lehet, soha sem fogok vele ismét találkozni, de ha mégis, az ne akkor történjen meg, mikor ételt szállítok ki, hanem akkor, mikor már fel vagyok rá készülve.

     Gondolat menetemet egy dudaszó szakította meg.

 ─ Szállj be! ─ szólt ki a lehúzott ablakú kocsiból Taeyang. Önfeledt vigyor terült szét az arcomon, majd engedelmeskedve Taeyangnak gyorsan bepattantam az autóba, ami egyből útnak indult.